Pártunk és kormányunk felismeri a problémákat. De olyan sokszor láttuk azt, hogy a valós problémák megoldásának ürügyén a jó helyen állók mesés összegekkel gazdagodnak. munkahid3.jpg

Most egy egy új, valós problémát láttak meg: a romák kilátástalan helyzetét a munkaerőpiacon. Cselekedtek is rögtön, társtettesként bevonva Farkas Flórián fideszes képviselőt és a Lungo Drom által vezetett Országos Roma Önkormányzatot. Az önkormányzat meghirdette a "Híd a munka világába-szociális szövetkezetek" programot. A sajtóban csordogáló hírek szerint erre mintegy 5 milliárd forintot kaptak, ebből 600 millió forint egy TÁMOP-2-4-3-D-3-13/1-2013-0001 számú uniós projektből származik. Az elmúlt egy évben a kozbeszerzes.hu oldalon fellelhető adatok ebből 270 millió forint elköltéséről szólnak, egyelőre ennyi pénz elköltése nyilvános. Az egyes közbeszerzések adatai megnézve rendkívül elszomorító, kirívóan korrupciógyanús dolgokat láthatunk

munkahid1.JPG- bruttó 28 700 000 forintért béreltek 10 gépkocsit hat hónapra, havonként maximum 3000 km (+/- 30 %) futásteljesítményt megengedve. Három középkategóriás kombi és hét alsó kategóriás kisautóról van szó, klíma, légzsák, négy irányba állítható első ülés kellett bele a kiírás szerint. Az autóknak nem voltak újak. Autónként tehát majdnem 3 millióért bérelnek fél évre gépkocsit... Az interneten öt perc kereséssel lehet havi 100 ezer forintért bérautót találni, de ha a Hertz nemzetközi autókölcsönző honlapján holnaputánra lefoglalok ferihegyi átvétellel egy Suzuki Swiftet fél évre -mindenféle kedvezmény nélkül- az is csak 4700 euróba kerül.  Arcátlanság

munka10.jpg-persze ilyen nemes célhoz elegáns iroda is kell... Bruttó 31 millióért irodabútorokat vettek. Ennek nagy része a központi irodába került (5 darab vezetői íróasztal, 12 db tárgyalóasztal, 5 db ruhaakasztó szekrény, 2 dohányzóasztal, 3 fotel szövetkárpittal, 2 db két személyes kanapé :) (mert azért pihenni is kell...) 5 db magas támlás vezetői szék kartámlával, még vagy 60 szék. Természetesen a hídon a munka világába néha teázni kell , ezért két teakonyha bútorzat is beszerzésre került, egy a földszintre, egy az emeletre (ez egy kétszintes híd a munka világába). Összesen mintegy 330 db bútort vettek, ebből kb 220 db szék. A bútorok átlagos ára százezer forint volt. Arcátlanság.

munkahid5_1.jpg- Persze ha már vannak kanapék, zsenáns, ha a Híd a munka világába központi irodája kopottas. Ezért fel kellett újítani az irodát bruttó 26 000 000 forintért

- Bruttó 31 000 000 forintért egy nagyon fontos tanulmányt is meg kellett írni:" a toborzás-kiválasztás eljárásának és a toborzás eljárásrendjének kidolgozásáról " Ez sajnos nem vicc, hanem komoly. Arcátlanság.

-19 000 000 forintért egy tanulmányt írattak arról is, hogy milyen szoftvereket kellene megvenni. Arcátlanság.munkahid2.jpg

- Bruttó 31 millió forintot fizettek az előbbi tanulmány által "kitalált" számítógépes hálózat kialakítására a központi irodában és a hét vidéki irodában. A pénzért fel kell szerelni egy szervert, de a szerver, szoftverek és a számítógépek beszerzése már nem ezért a pénzért történik. Egy rendszergazdát is foglalkoztatni kell, a kiírásból nem derül ki, hogy hány hónapig, de mivel a projekt nem hosszú idő, nem valószínű, hogy egy évnél tovább. 

-Azért 21 millió forintért számítógépeket is vettek, hét darabot. A kiírás részletezi, hogy még mit vettek ezen kívül ezért a pénzért. Nem vagyok szakember, de a hét gépen kívül nagyobb tételnek csak az öt szerver , illetve 2 nyomtató tűnik.

-Ehhez a sok jósághoz, hídépítéshez a munka világába természetesen médiafigyelem is kell. Ezért egy közbeszerzéssel 30 000 000 forintért médiavásárlási feladatokkal látták el a Mindshare médiaügynökséget, valamint sajtószóvivői és e-DM feladatokkal 31 000 000 forintért az Insomnia reklámügynökséget. Az összesen 61 milliós reklámkampányból én nem sokat láttam, de lehet, hogy ez az én hibám. Talán nem csoda, ha azt gondolták, a fenti tételeket mégsem kell nagydobra verni.

-30-30 milliót költenek projektmenedzsmentre és a projekt számvitelére, 13 milliót pedig nyomdai szolgáltatásokra

Az utolsó kép a program szarvasi beharangozójáról készült nyáron, ahol az Árpád szállóban megvendégelték a romákat. A www.newjujsag.hu beszámolója szerint Monostori Tamás, a projekt szervezője ezekkel a szavakkal biztatta a megjelenteket: "- Mindenkit biztatunk azzal, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Senkinek nem kell attól félni, hogy kimarad. Nem árulok el azzal titkot, hogy nagyon sok pénz van rá. Nagyon-nagyon sok pénz van rá, és még csak a töredékét sikerült elkölteni."

munka7_1.jpgmunka12.jpgmunka8.jpg

 

hadházy ákos

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr307099271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wwenigma 2015.01.30. 23:21:02

De kurvajol megy valakiknek a pénzemből...

igazmondó.juhász 2015.01.31. 01:17:57

semmi gond itt kérem, fideszkompatibilis a dolog!

László Bánó 2015.08.08. 15:40:47

Ennek a vigyorgó csirkefogónak, a KERESZTAPJÁVAL EGYÜTT régen a börtönben kellene rohadni. A saját népének kellett volna karóba húzni !
süti beállítások módosítása