A héten ülésezett a szekszárdi közgyűlés. Néhány fontosabb témáról még beszámolok majd, de most először egy örömhír álljon itt, legalábbis egyes képviselők számára kellemes hír. A kormánypárti képviselők megszavazták a határozatot, miszerint Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a kínai Dinghai város polgármesterének meghívását és június 7. és 14. közötti időtartamra az alábbi személyeket delegálja a kínai utazásra:

kína4.JPGHorváth István polgármester

Ács Rezső alpolgármester

Máté Péter képviselő

Horváth Kálmán képviselő

Kővári László képviselő

Dr. Fajszi Lajos képviselő

Dr Kiss Natália tolmács

A kinti tartózkodásról a meghívó fél gondoskodik, az utazás költségeit, mintegy 1,5 millió forintot a szekszárdi önkormányzatnak kell állnia. A közgyűlésen megkérdeztem, hogy mi indokolja a szokatlanul népes, hat szekszárdi képviselő úrból és egy tolmácsból álló delegáció küldését. Azt a választ kaptam, hogy részt fognak venni egy kereskedelmi konferencián is, ahol nyilván sok feladatuk lesz és így meg tudják osztani egymás között a fontos tárgyalásokat. Ezt sajnos azért tudom nehezen elképzelni, mivel a fenti urak közül egyik sem beszél sem angolul, sem kínaiul. Így amíg Dr Kiss Natália angol tolmács egyikőjük tárgyalását fogja fordítani, addig a többiek sajnos csak mosolyogni és hajlongani tudnak majd. Tehát vagy több tolmácsot kellene küldeni, vagy kevesebb képviselőt. Vagy talán csak tolmácsokat...

kína5.JPGA delegáció összetételével egy másik okból is nehéz egyetérteni. Az előterjesztés és az általában előadott kommunikáció ugyanis a látogatástól igazán egyetlen hasznot vár: fantasztikus lehetőségeket lát a szekszárdi borok és a helyi mezőgazdasági termékek dél-kelet kínai exportjában. Azonban ebben az esetben célszerű lenne borászokat delegálni politikusok helyett. Tanulhatnánk akár kínai barátainktól. Dinghai városából ugyanis tavaly járt Magyarországon (két napot Szekszárdon is eltöltött) egy szintén hét fős delegáció. Ennek a vezetője is a polgármester volt, a többiek azonban üzletemberek, kereskedők, vállalatigazgatók voltak. Okosabbnak tűnik az az arány, mint a mienk...

Az is igaz, hogy a 1.5 millió forint nem tűnik soknak hét fő részére egy egy hetes dél-kelet kínai utazásért. Azonban ha az elmúlt években a gazdasági alpolgármesterrel úrral megvívott és rendszerint elvesztett csatáimra gondolok, akkor dühös is vagyok. Legtöbbször hiába kértem néhány tízezer forintot pl egy-egy járda vagy pad felújítására .Néhány éve alig hittem volna, hogy nem fogok tudni néhány százezer forintot "kilobbizni" egy kutyafuttató megépítésére a városban ezért ígértem meg nagy magabiztosan a választókörzetemnek. Ha hét helyett három ember utazna, az kb 900 ezer forint megtakarítást eredményezhetné.kína1.JPG

Akik szerint viszont a fenti sorok mégis a demagógia fogalmába tartoznak, azok nyugodtan kívánjanak élményekben teli kellemes és üzleti sikerekben gazdag utat a Kínai Tenger partjára a polgármester úrnak, az alpolgármester úrnak és a képviselő uraknak akár az itteni kommentekben, akár a Facebookon. De ezt június 6.-ig megtehetikmegtehetik azok is, akik szerint a Szekszárdi Hétköznap legújabb bejegyzése nem demagóg.

dr. Hadházy Ákos

hadházy ákos

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr586238918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adorján Viktor 2014.06.01. 11:29:09

Szerintem a képviselők jól döntöttek, igazi befektetés a városnak, feltéve, ha ott maradnak végleg. És már spóroltunk 750000 Ft-ot közvetlenül, közvetetten meg sokkal többet.
süti beállítások módosítása