A politikai korrupció vagy a politikus ostobasága mindenkinek fáj, még a kutyáknak is. Az összefüggés a rossz  politikusi döntés és a fejét őrülten rázó, földhöz dörzsölő, nyüszítő, vagy éppen gennyes tályog miatt sántikáló kutyusok között néha egészen egyértelmű. A Szekszárdi Hétköznap mai cikkében erre a kapcsolatra szeretnék rávilágítani.spaniel.jpg

Az összefüggés oka az egérárpa (Hordeum murinum) nevű fűféle, illetve annak kalászának egy darabkája, a toklász. Akinek nincs kutyája, az onnan ismerheti ezt a növényt, hogy gyerekkorában ezt dobálta a társai hajába. Felnőttként pedig úgy ismerjük, mint azt a fűfélét, amelyik kikalászolása leginkább mutatja, hogy egy város rendetlen, nem nyírják elég rendszeresen a füvet. A kutyák számára a toklász viszont egy alattomos ellenség. Ugyanis amikor a kalász kicsit megszárad, szétesik. A nyílhegy formájú növényi részecske pedig beleakad az állat szőrébe , majd gyakran belefúródik az állat testébe. Mint ahogy a nyíl hegye is csak egy irányba tud haladni, a toklász is csak befele furakodik. Leggyakrabban a hallójáratba mászik be, hirtelen nehezen elviselhető, kellemetlen fájdalmat okozva. Sajnos bejuthat a szembe, az orrjáratokba, a bőr alá is. toklasz1.jpgGyakran okoz az ujjak között nehezen gyógyuló tályogokat. Az eltávolításukhoz legtöbbször bódítani, altatni kell a kutyust, ami természetesen némi kockázattal is jár. A dobhártya vagy a szaruhártya sérülése esetén, vagy az orrjáratból nem eltávolított toklász esetén komolyabb bajok is lehetnek a kellemetlenségen kívül.

Védekezni nehéz ellene, toklászos időszakban a tulajdonosok néha bugyit húznak a kutya fülére, de ez csak a fület védi. Egy igazán jó módszer van a védekezésre: a füvet gyakran kell nyírni, mielőtt az egérárpa kalászai megjelennének. Ezt a saját kertben mindenki megteheti, de közterületen ez a város feladata. A várost pedig politikusok irányítják. Sajnos Szekszárdot most éppen vagy korrupt, vagy ostoba politikusok. A kijelentés súlyosnak és első hallásra demagógnak tűnhet, de a fűnyírás helyi intézésének példájára egyszerűen logikailag csak ez a két lehetőség adhat magyarázatot. Megpróbálom elmagyarázni, hogy miért.egérárpa_1.jpg

A tény, amiről a Szekszárdi Vasárnap nevű "testvérlap" elfelejtett tájékoztatni: a hónap elején a polgármester úr újabb öt évre, összesen 550 millió forintért, azaz évente 110 millióért aláírta a kertészeti munkákra, fűnyírásra a budapesti Lián KFt-vel a szerződést. A "választás" - sajnos szokás szerint- egy ajánlatból történt. Mint ahogyan 2007 óta minden alkalommal, most is  egy pályázó volt, a Lián Kft, aki mindig nyer is a "versenyben". Az eljárás ellen sokszor tiltakoztam, kormánypártiként a frakción belül, most ellenzékiként nyilvánosan. Két okból. Az egyik az, hogy ezért a pénzért nem vágják elégszer a füvet. 4-8 alkalmat vállalnak (a központban nyolcat, kintebb kevesebbet) , ami kevés.  Így pedig rendetlen lesz a város és a toklászok is elszaporodnak.

A másik ok gazdasági. Egyrészt kérdés, hogy miért kell ezt a munkát mással, budapesti céggel végeztetni. A fűkaszálás és lombgereblyélés nem egy olyan speciális feladat, amihez speciális tudás kellene. A városnak amúgy is van saját főkertésze. A város tud saját cégeivel szemetet elszállítani, ivóvizet szolgáltatni, diákétkeztetést adni, sőt a csütörtöki közgyűlés úgy döntött, hogy mostantól a temetők fenntartását, a halottak hűtését is a város saját vállalkozása, a Vagyonkezelő Kft végzi majd. De füvet azt nem tud nyírni, hanem elég sok pénzért odaadja a budapesti Lián Kft-nek. A kiírás eleve nekik kedvez, hiszen olyan referenciákat követel, hogy ha egy cég eddig csak Szekszárdnál kisebb városban dolgozott, az nem indulhat. Egyébként  Pakson, Baján, Kalocsán, Kaposvárott stb a városok saját maguk kaszálják a füvet, nálunk viszont valamiért más "kaszál". Ez eddig is ésszerűtlennek tűnt.

 A legutóbbi közgyűlésen azonban kaptunk egy beszámolót a közmunka programról.Megtudtuk, hogy tavaly tavasztól őszig 70 közmunkás dolgozott Szekszárdon. Ez a városnak 7 millió forintba került, a többit (még 16 milliót) az állam fizette. A 70 ember  7 millió forintunkért bőven elláthatná a szükséges feladatokat. Így lehetőség lenne jóval gyakrabban is vágni a füvet a mostaninál. Ehelyett 110 millió forintot fizetünk egy magáncégnek, hogy az 18 emberrel kaszáljon, ritkán. A közgazdaságilag nehezen védhető dologra pedig az teszi fel a "koronát", hogy -ha már mindenképpen mással akarunk dolgoztatni-  ismét egy jelentkezőből "választottunk" egy 550 millió forintos megbízásnál. Nagy árverseny lehetett...

Ennek az eljárásnak egészen egyszerűen csak két magyarázata lehet. A szekszárdi döntéshozó vagy korrupt vagy ostoba volt. Vagy azért nem volt kíváncsi másik ajánlatra, mert egyéni érdekeknek akart kedvezni, vagy toklászfül.jpgazért, mert nem tudja azt az alapvető piaci szabályszerűséget, hogy a verseny árcsökkentő hatású lehet. Nem tudom, melyik a nagyobb baj. Az viszont biztos, hogy ez egy jó példa arra, hogyan tudja egy rossz politikusi döntés az ember  a kutya mindennapi életét megkeseríteni. Hiszen ha olcsóbban, többször nyírathatnák a füvet, akkor nem adnánk esélyt az oly sok állatnak szenvedést okozó toklászoknak. De így  újabb öt évig marad a bugyi a fejre...

dr.Hadházy Ákos

hadházy ákos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr366109151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása