húsipar2.jpg 

A közgyűlés egyik napirendje egy beszámoló volt, amit a Polgármesteri Hivatal pénzügyesei készítettek a helyben, a városban kivetett illetve a városban beszedett adókról. A 2013-ban befolyt adók összege:

adónem magánszemély vállalkozás
Ingatlanadó* 164 millió 226 Millió
Telekadó** 5 millió 99 millió
Iparűzési adó 72 millió 1830 millió
Idegenforgalmi adó 0.1 millió 2 millió

 

* ,** : a két adónemet 2012-ben vezette be a város, az adatok a "részévre" eső , de 2013-ban megjelenő számokat is tartalmazzák. Az ingatlanadó esetében ez 70 millió, a telekadó esetében ez 30 millió forint volt, a valós 2013-as bevételek ennyivel kevesebbre rúgnak

Látható, hogy 2013-ban az ingatlan- és telekadóból mintegy 400 millió forint bevétele volt Szekszárdnak. Az adó kiszabásakor Ács Rezső gazdasági alpolgármester úr elsősorban a várost illetve a város tulajdonában álló cégeket (Aliscaterra, Vízmű, Diákétkeztetés) terhelő adósságot jelölte meg indokként. A korábban felvett hitelek törlesztése ugyanis esedékessé vált, a költségvetési koncepció 2013 évre 340 millió forint törlesztőrészletet ütemezett be, a város vállalkozásai által felvett hitelek törlesztőrészletei pedig mintegy 250 millió forintra voltak tervezhetőek (A város is devizahitelben adósodott el, ezért lettek ilyen ijesztőek ezek az összegek, amiket egyébként csak mostantól kellett volna elkezdeni fizetni)

Történt azonban egy komoly esemény, amiről "testvérlapunk", a Szekszárdi Vasárnap is diadalmasan beszámolt. Az elmúlt évben az állam átvállalta városunk adósságait, és szó van arról, hogy esetleg a cégeinket terhelő terhektől is megszabadulhatunk. Ez tehát annyit jelent, hogy a város terhei 340 millió forinttal csökkentek. (és esetleg 250 millió forinttal tovább csökkenhetnek) Mivel az ingatlan-és telekadóból 400 millió forint körüli összeg várható, a két szám  összevetéséből egyértelműen következik, hogy ezek a sok magánszemélyt illetve vállalkozást igen súlyosan érintő adók megszüntetendők. Erről önálló képviselői indítvány nyújtottam be, amiről a következő közgyűlésen kell majd szavaznia képviselőknek

indít1_1.JPG

A téma húsba vágó. (Persze a Húsipar egykori hűtőkocsiját nem ezért tettem ide, hanem Szekszárd pusztuló gazdaságának jelképeként) Kormánypárti képviselőként volt több döntés, amire nem vagyok büszke. Számomra azonban a legkellemetlenebb ilyen eset a telek -és ingatlanadóval történt.

Egy alkalommal egy helyi vállalkozás hű alkalmazottját, egy őrző-védő kutyát oltottam be. Csodálkoztam, hogy a korábban mindig nyüzsgő telephelyen milyen gyér a forgalom. A tulajdonos el is mondta rögtön, hogy a válság után az addigi 40 helyett feleannyi alkalmazottat tud már csak fizetni. "- És Doktor Úr, erre kaptam a várostól még évi 3,5 millió forintnyi telekadót. Amikor azt ígérték, hogy segítik majd a vállalkozásokat, nem egészen erre számítottam..." mondta őszintén rosszkedvűen a tulajdonos...

Ezek a mondatok csengtek a fülembe a helyi adókról szóló beszámoló alatt. A politikusok kedvenc hiedelmével ellentétben ugyanis a vállalkozások segítésének nem a támogatások adása a jó módja, hanem az elvonások csökkentése. Az adók csökkentése mindenkinek jó. Viszont  láttuk: támogatáshoz sajnos leginkább kapcsolatok alapján lehet jutni. Szekszárdon nyolc év alatt egyetlen ilyen "vállalkozásélénkítő" akció volt: Süveges Árpád (a polgármester úr üzlettársa) cégcsoportja kapott 200 millió forint, egy másik kisvállalkozás pedig 50 millió forint óvadékot a városi tulajdonú Vízmű Kft-től, amit aztán nem fizettek vissza. Ez a 250 millió forint kb tíz hónapnyi  ingatlanadó összegének felel meg... 

 

húsipar1.jpg

A képviselői indítványról csak a következő közgyűlésen lesz szavazás, azonban az adókról szóló beszámoló kapcsán most is szó volt róla. A kormányzó oldalról egyedül Kővári László, a Gazdasági Bizottság elnöke reagált rá. Vélhetően az adók megszüntetése ellen érvelt akkor, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei költségvetésben 500 millió forinttal több szerepel a városüzemeltetés sor alatt, azaz ennyivel több jut pl. útfelújításokra. Ez kétségtelen igaz, azonban tudni kell két dolgot. Az egyik az, hogy az elmúlt év végén, hasonlóan sebtében összehívott közgyűlésen döntöttek arról, hogy az adósságoktól éppen megszabadított város 600 millió új hitelt vesz fel, kifejezetten  út-és járdafelújításra. Az őszi választás előtt nyilván fel kell mutatni valamit,néhány járdát és utat, de ez az adók nélkül is menne, az új hitelből. A másik fontos tudnivaló, hogy az útfelújításokat végző céget is egyetlen ajánlat közül "választottuk". (csakúgy, mint 20 közbeszerzésből 9 esetben a nyertest) Az ajánlat megítélésem szerint kirívóan magas összegeket is tartalmaz, mivel azonban a Polgármesteri Hivatal rendkívül megnehezíti számomra ennek ellenőrzését (az ajánlatba belenézhetek, de másolatot nem, csak jegyzeteket készíthetek) ennek ellenőrzése több időt vesz igénybe. (De igyekszem majd megtenni)

Más ellenérv egyelőre nem hangzott el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerintem vannak ilyenek. Ennek felsorolása azonban a kormányoldal feladata, ugyanis az állam intézkedésit, megszorításait, trükkjeit érintik, melyek csökkenthetik városunk bevételeit. Ezek ellen az intézkedések ellen azonban a kormányoldal képviselői tehetnének, de ha nem tesznek, nekik kell ezzel "dicsekedni". (Ezt sajnos a választások előtt elfelejtették)  Ezekről az ellenérvekről a következő közgyűlés után fogok írni, ha ők nem teszik meg és ennek ellenére nem szavazzák meg az adók megszüntetését.

dr. Hadházy Ákos

hadházy ákos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr256025793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.