A Fidesz frakciója állítólag másfél hónapos "kiesést" akart bepótolni a héten tartott rendkívüli közgyűlésen. Bár a Szekszárdi Vasárnap nem számolt be róla, itt megtesszük: a legsürgősebb döntést már múlt csütörtökön, az alakuló ülésen meghozták: a képviselők fizetését 120 ezer forintra emelték, a polgármesterét pedig 750 ezer forintra, amihez 112 ezer forint "költségtérítést" is megszavaztak (utóbbi nehezen értelmezhető, hiszen a polgármester az elődjétől megörökölt 9 milliós hivatali autóval jár haza és feltételezhetően telefont is kap)

Ennél azonban sokkal lehangolóbb volt egy másik "sürgős" döntés. A legelső ülésen döntöttek a helyi népszavazások rendjéről. Eddig 5500 ember aláírása kellett ahhoz, hogy helyi népszavazást kelljen kiírni valamiről. A legsürgősebb döntésük volt az, hogy ezt 7500-ra emeljék fel. Eddig tehát 5500 aláírást kellett volna összegyűjteni mondjuk az ingatlanadó eltörléséhez, most már 7500  ember aláírására van szükség. Megijedtek attól, hogy talán van 5500 független szekszárdi, aki aláírásával tiltakozhatna valamelyik vircsaftjuk ellen. Az ijedelmük "jogos", a reakciójuk szégyen.

De - és ez viszont biztosan benne lesz a Szekszárdi Vasárnapban - sürgős rendeletet alkottak arról is, hogy  a jövőben a polgármester közpénzből képeslappal fogja üdvözölni az újszülötteket, a 18 éveseket, a házasodókat és az idős embereket.2711116_szexkozgyul_MD_0018.JPG

Kb. ennyi fontos dolog történt. Illetve még valami. A közgyűlésből kiesett fideszes Máté Péter árufuvarozó vállalkozó a gazdasági bizottság külsős tagja és a Diákétkeztetési Kft felügyelőbizottságának elnöke lett , valamint a polgármester személyes tanácsadójává nevezték ki, melyhez mindkettőjüknek ezúton gratulálunk.

hadházy ákos

2 komment

"A szekszárdiak buták". Többször hallottam ehhez hasonló kommentárt a választások után. De ez egyáltalán nem igaz. Ugyan első, felületes blikkre esetleg többen így magyarázzák azt, hogy az elmúlt évek szégyenteljes vezetése ellenére hatalomba juttatták az eddigi polgármester jobbkezét. Azonban könnyen belátható: nem ennek a kedves kisvárosnak a lakói tehetnek erről a furcsa eredményről.A  hazug, nemtelen,elvtelen, populista politika sikeréért ugyanis soha nem az azt elszenvedő lakosságot kell felelőssé tenni, hanem azokat a politikusokat, akik a hazugság és a populizmus eszközeihez nyúlnak.

A hazug , nemtelen, elvtelen és populista politikával szemben Szekszárdon semmivel sem könnyebb eredményesen fellépni, mint a világ vagy az ország bármely más pontjain. A hazug  politika sokszor volt már és sokszor lesz még "sikeres". De a "siker" csak az uralkodás hosszában mérhető, az adott ország életében az ilyen politika még soha nem hozott tartós és valódi eredményt.

szekszárdrégi.jpg

Nem a szekszárdiak tehetnek róla hogy megzsarolták őket. Ács többször hangsúlyozta a hazugságot, hogy csak a kormánnyal jóban levő városok fejlődhetnek és "kaphatnak pénzt". A szimpla zsarolás esetén soha nem a megzsarolt a bűnös. Nem a szekszárdiak tehetnek róla, hogy a finomabb lelki terror is célt ér néhányuknál. Ismerjük a lakásokban erőszakosan  házaló pártaktivistákat, akik mindenáron arra kíváncsiak, hogy kire fognak az ott élők szavazni: ez finom terror, egészen biztosan voltak olyanok, akiknek ezért ment el a kedve a szavazástól. Nem a szekszárdiak tehetnek róla, hogy félretájékoztatták őket. Kőkemény tény pl., hogy a Szekszárdi Vasárnap egyetlen ellenzéki véleményt sem közölt,  persze  azonnal és készségesen hozta a Fidesz és a Jobbik ellenzéki jelöltet mocskoló beszámolóit .Nem a szekszárdiak tehetnek róla, hogy felülnek a régi trükknek: a választás előtt adjunk át ünnepélyesen mindent, amit csak lehet, nem baj, ha sem előtte, sem utána nem történik semmi és az sem baj, hogy mindent irgalmatlan drágán építettek.

Nem a szekszárdiak tehetnek róla, hogy 25 év alatt az emberek többsége elvesztette a hitét a politikusokban. Annyiszor hittek már a változásban és aztán annyiszor csalódtak...Ezt a választást nem a választók, hanem a nem választók döntötték el. Azok, akik az "úgysem fog semmi változni" sugallatának hittek. (persze így viszont garancia van az átmeneti változatlanságra, de ennek felismerésére megint csak kisebb az esély, ha a helyi média ebben nem segít)

Mégis, az első látszat ellenére a változás elkezdődött Szekszárdon is. Az eredmények magukért beszélnek, Horváth István jobbkeze csak nagyon kis különbséggel nyert. Annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban álfüggetlen jelöltet indítottak  és besegítettek neki a kampányba,  a Szekszárdi Vasárnap elhallgattatta az ellenzéket és roma aktivisták szervezetten  szállítottak és pénzeltek szavazókat.

A csalás miatt néhány körzetben megismételt választás eredményeivel azonban már nem dicsekedtek.Az érintett négy körzetből háromban Ács vesztett és így az egész városra érvényes eredmény még szorosabb lett. A megismételt választás eredményeként pedig kiesett a testületből a fideszes Máté Péter képviselő: a legyőzhetetlenség mítosza megdőlt. Ahogy az elején írtam: a hazug és nemtelen politika lehet "sikeres". De mindig csak átmenetileg. A változás már elkezdődött- Szekszárdon is.

Röviden a tények a csalásokról. Két tény miatt kértem az újraszavazást.

1) A Dienes iskolánál több tanú látta, ahogy Sárközi "Dundi" János és Kovács "Kokó" Béla a szavazókat szállítja, sőt ezek a szavazók el is mondták, hogy pénzt kapnak a "munkáért"

2) Ezen felül a város különböző pontjain, 6 helyen több lepecsételt szavazólap volt az urnában, mint ahányan megjelentek...Ez utóbbi érthetetlen, egyszerűen csak csalás miatt történhetett (az európai választásokon egy ilyen sem volt), de a bíróság más bizonyíték hiányában ezt nem tartotta annyira aggályosnak, hogy ott is újra szavaztasson. Emiatt a 39 szavazókörből csak négyben ismétli meg a szavazást

Két célom volt a fellebezéssel:

1) Az erkölcsi jóvátétel a rengeteg tisztességtelen eljárásért, amit Horváth és Ács a kampányban elkövettek a romák szavaztatásán kívül(a helyi sajtó kisajátítását, város pénzén kampányolást, plakátokkal dezinformálást

2) A bírósági ítélet még így is ad némi esélyt, hogy a jövőben ne a fenti urak vezessék a várost. Amennyiben mindazok, akiknek a Dienes Iskolában kellett szavazni újra rám szavaznak és -klasszikusokat idézve- elvisznek magukkal még egy embert, Dundiék pedig nem mernek a "győzelemért dolgozni", akkor az eredmény megfordulhat. A következő utcában lakók tehetnek ezért:

Csengey, Dienes, dr. Hadnagy albert, Holub, Kisfaludy, Mattioni, Mészöly, Tartsay ltp, Tartsay, Vasvári, Viola, Szent-Györgyi , Holub, Sárvíz, Barát, Béri Balogh 58-tól páros oldal, Alkony, Búzavirág, Halas, Honvéd, Jácint, Orgona

dienes.jpg

Magyarországon van 3154 település. Október 23.-án kb ugyanennyi helyi elöljáró, plusz pár tucat országos politikus fog ünnepi beszédet tartani. Biztosak lehetünk benne, hogy a szokásos fordulatok mellett még a rezsicsökkentés is téma lesz néhány beszédben (az volt március 15.-én is, még a miniszterelnök is megemlékezett róla a nemzeti múzeum lépcsőjén. Komolyan...)561.jpg

Egy valamiről viszont szinte biztosan nem lesz szó: a tisztességes kommunistákról. Azokról az emberekről, akit az "előző rendszerben" hátrányok értek, majd a háború után hitből, meggyőződésből álltak be a Fideszbe. Azokról a párttagokról, akik biztosak voltak abban, hogy az új vezetők végre valóban az őket megválasztók, a nép érdekeit tartják majd szem előtt és hatalmukat nem egyéni érdekek kiszolgálására használják fel. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit éreztek akkor, amikor az egyre sokasodó jelét látták annak, hogy tulajdonképpen semmi nem változott? Hogyan magyarázták meg maguknak, amikor azt látták, hogy a korábbi  nyilasokból lettek az ávósok, vagy azt, amikor a III/II-es ügynökből rendészeti államtitkár lett? Mit szóltak akkor, amikor azt látták, hogy a magukat a nép egyszerű fiaként ábrázoló pártfunkcionáriusok a halandók számára elérhetetlen nagy, fekete autócsodákban pöffeszkedtek, vagy éppen 2000 fácánt rendeltek, hogy aztán kellemes magánmulatságon lőjék őket halomra? Tudtak-e a munkások elől elzárt balatonaligai luxusüdülőről, vagy az egymilliós londoni hotelszámlákról? Jogosnak érezték-e, hogy sok földművestől erőszakkal vették el a kis földjét, vagy az állami földbérletek nagy része néhány tűzhöz közeli jóbaráthoz kerültek úgy, hogy pl. egy gázszerelő kisiparos  néhány év alatt több ezer hektárt szerezhessen? Mit szóltak ahhoz, amikor kötelező békekölcsönnel vette el az állam az utolsó kis megtakarításaikat, vagy amikor a legagyafúrtabb adókkal, csekkadóval, internetadóval, rekord ÁFÁ-val veszi vissza a kis pénzt, amit rezsicsökkentéssel látszólag odaad? Jogosnak találták -e a kis szatócsboltok elvételét, vagy a trafikok ellopását?

Tisztességes kommunisták voltak. De aki 56 után, a Párt hatalmas, sci-fibe illő győzelme után  sem kételkedettt, az vagy vak volt, vagy nem volt egészen tisztességes. Lehettek azután is nagyon tisztességes baloldaliak. Lehetnek ezután is nagyon tisztességes jobboldaliak. De aki ezután is kétségek nélküli kormánypárti marad, az vagy vak, vagy nem egészen tisztességes.562.jpg

 

Búcsú és indulás

2014.10.18. 23:54

A szekszárdi választási kampány jól megmutatta, hogyan működött néhány évtizede a "kommunista" propaganda. Harsogjon a Népszabi és a Híradó a fantasztikus sikerekről, egy szó se szóljon arról, hogy létezik (mert akkor is létezett) ellenzék, ellenvélemény, semmit ne lehessen arról hallani, hogy a "szocializmus" vonata esetleg a szakadékba rohan. Kicsit korábban Goebbels találta fel azt, hogy ha eleget sulykoljuk a nyilvánvaló hazugságot, előbb vagy utóbb el is hiszik azt az emberek. Az meg "természetes", hogy olyan vélemény nem jelenhetett meg, ami az egyértelmű hazugságra hívja fel a figyelmet.

Nem volt ez máshogy Szekszárdon sem. A Szekszárdi Vasárnap egyetlen sajtótájékoztatómról sem tudósított, ám habzó szájjal rohant, ha Horváth polgármester vagy Szabó Balázs jobbikos elmebajnok engem mocskoló sajtótájékoztatójáról kellett tudósítani. Városi pénzből méregdrága propagandafüzetet lehetett terjeszteni a szalagátvágásokkor önfeledten mosolygó, az új épületek mellett a saját tisztességtelen  hasznuknak örvendező emberekkel. Vannak finomabb módszerek is, amikor kijön ugyan a helyi tv egy sajtótájékoztatóra, csak éppen a hatalom számára kellemetlen mondanivalót hagyja ki belőle

Ha úgy vesszük,Goebbels propagandája, a kommunista propaganda és a szemérmetlen Szekszárdi Vasárnap is sikeres volt. Egy darabig. Mert eddig MINDEN gazember rendszer megbukott és nem lesz ez máshogy a jövőben sem.

Én nem szeretem a gazember rendszereket és szeretném, ha minél hamarabb vége lenne. Azt gondolom, ezért megtettem mindent, amire lehetőségem volt. Ezt a lehetőséget az utolsó időkben a legkevésbé sem a képviselőség intézménye adta, hiszen képviselőként gyakorlatilag évek óta nem volt ráhatásom a város dolgaira.És "persze" nem jelenhettem meg a helyi médiában, a közgyűléseket sem közvetítették, az interpellációkról sosem írtak. A helyi és országos politika visszaéléseit leleplező történeteimet csak az országos sajtó még független részében és a Szekszárdi Hétköznapok blogomban mesélhettem el.

A Szekszárdi Hétköznap blog most az eddigi formájában búcsúzik, de reményeim szerint azonnal el is indul egy kicsit másként. A fejlécről rövidesen megpróbálom eltávolítani a képemet és a feliratot is szeretném megváltoztatni: Szekszárdi Hétköznap - a szekszárdi ellenzék blogja lesz az új cím. Ez reményeim szerint azt jelenti majd, hogy a jövőben nem csak én írok ide cikkeket, hanem bármely városlakó megteheti, aki úgy érzi, hogy a Szekszárdi Vasárnap sugallatával ellentétben nem minden móka és kacagás a városban. Persze a móka és kacagás is jöhet! Akinek van kedve hozzá, az segítsen egy jó "újság" létrejöttében. Hozzuk létre a Szekszárdi Vasárnap valódi konkurrenciáját Írjanak cikkeket! Küldjék el nekem ( hadhazyakos@gmail.com) és én kiteszem a blogra. Ha inkognitóban szeretnék, akkor inkognitóban.

Mert  az igazság szabaddá tesz, és a szabadságról nem vagyunk hajlandóak lemondani.

 

 

 

 

Facebook bejegyzésében és sajtótájékoztatóján is Farkas Károly saját maga vallja be, hogy Horváth István és Ács Rezső tolják őt. Bevallja, hogy fideszes aktivisták plakátolnak neki. Közvélemény-kutatás bizonyítja, hogy Ács Rezső egyetlen esélyét az eddigi városvezetést leváltani akaró szavazatok megosztása jelentheti, mert egyébként egyértelműen vesztésre áll. Miután a DK sem állított polgármesterjelöltet ellenem, sürgősen találni kellett valakit, akinek ha nyerési esélye nincs is, de néhány százalékot azért "elvihet" . Így Szekszárd lett talán az első város, ahol fideszes aktivisták plakátolnak "az igazi baloldalról"fotó 3 (5).JPG

(Közben ugyanilyen kétségbeesett trükk, hogy a Fidesz minden plakátom alá "az MSZP polgármesterjelöltje" csíkot ragasztja. Mindenki tudja, hogy az  MSZP sem indít ellenem jelöltet, de a plakát próbál egyszerre rájátszani a jobboldali szavazók MSZP fóbiájára és az MSZP és DK szimpatizánsok közötti véleménykülönbségre)

A jó hír, hogy Ács úr a közvélemény-kutatásokat látva  fél, a rossz, hogy Farkas úrral együtt gátlástalanfotó 2 (8).JPG

 Így az önkormányzati kampány vége felé hagy írjak egy régi "mániámról" : a rendelőintézeti és kórházi szakrendeléseken történő várakozásról, illetve annak megoldásáról.

Mindannyian ismerjük a szenvedést, amikor valamilyen betegségtől elcsigázottan, vagy jobb esetben csak valamilyen szűrővizsgálatra várva ücsörgünk fél napokat egy rendelő előtt, vagy éppen gyermekünket csitítgatjuk az akár több órás várakozás miatt. A magam részéről még szédülni is szoktam a szörnyű kockás csempétől...Én azt is tudom, hogy ez a várakozás a másik oldalon is sok stresszel jár, a gyakran túlterhelt orvosoknak, fotó 2 (3)_1.JPGfotó 2 (3).JPGápolóknak is komoly feszültséget okoz az odakint türelmetlenül váró betegek tömege. Ezt állatorvosként én is sokszor tapasztalom, de tudom azt, hogy van gyógyszer, ami jelentősen enyhíti a problémát: ez az időpont egyeztetés. Ez a rendelőintézetben valamennyire ma is lehetséges, személyesen vagy telefonon, de nem mindenhol (pl egyes  kórházi osztályok szakrendelésein), ráadásul a mai technikai színvonal mellett ez jóval "betegbarátabban" működhetne.

Képviselőként régóta javasoltam, polgármesterként viszont kifejezetten szorgalmaznám, hogy a háziorvosnál rögtön a beutaló kiállításakor, azzal egy időben időpontot is kaphasson a beteg a következő "állomásra". A mai számítástechnika színvonala mellett pillanatok alatt felállhatna egy egységes rendszer Szekszárdon. A háziorvos asszisztense azonnal beléphetne a központi számítógépes rendszerbe, látná a szabad időpontokat és a pácienssel egyeztetve rögtön foglalhatna is. 

Természetesen saját bőrömön tudom, hogy nem mindig számítható ki előre, hogy egy betegre mennyi "időt kell hagyni". Sürgős esetek is adódhatnak. De ezt az évek során a szakszemélyzet jól fel tudja mérni, és a beteg még mindig jobban jár, ha egy előre nem látott sürgős eset miatt mondjuk tíztől tizenegyig vár, mintha 8-tól teszi ugyanezt. Ráadásul a rendszerben telefonszámot is rögzíthetnének a foglaláskor, amin nagy "csúszáskor" felhívható lenne, vagy akár egy automatikus sms-t kaphatna a beteg, hogy elég későbbre jönnie.fotó 3 (2).JPG

A rendszerrel a félnapos várakozások jelentősen lecsökkenthetők lennének. Az orvoshiányt, ápolóhiányt nem oldaná meg, de jelentősen enyhíthetné a feszültségeket Nem kell hozzá más, mint valamennyi pénz (nem sok) és  szándék. Nem látom az okát, hogy miért ne sikerülhetne.

"Hálátlanok, ezeknek semmi sem jó" szokták mondani politikusok, ha valaki bírálni merészeli az európai pénzből, méregdrágán megépített beruházásokat. "Hálátlanok", gondolják, ha nem mindenki köszöni meg mélyen meghajolva a kedves vezetőknek, hogy sikerült elkölteni az uniós támogatásokat. Tény, hogy szombaton reggel találkoztam ilyen emberekkel, közülük többen kifejezetten elkeseredettek is voltak.

A piac lefedése jó, a környezet kulturáltabb az eddiginél. Tényleg. A szépségen már lehet vitatkozni, de az ízlés dolga

De. Ellenzékiként lehet néhány kérdést feltenni.  Több lesz tőle a munkahely Szekszárdon? Talán lesz néhány eladói hely az üzletekben de kérdés, hogy nem fog-e ugyanennyi megszűnni az oda települt vállalkozások korábbi üzleteiben. És persze el lehet mondani, hogy vannak hiányosságok. Főleg azután, hogy az első szombati reggelen a második szintre száműzött őstermelők rohanják meg az embert  panaszukkal. A forgalmas alsó szint jó nagy részét viszonteladók és akár 100 kilométerről jött termelők foglalják el, a helyi kistermelők nagy részének maradt a felső szint. utf-8''fotó.JPGSzemmel látható a különbség a két szint forgalma között. Egy  ekkora nagyságú, kétszintes építmény esetén  teljesen jogos igény lett volna egy mozgólépcső a felső szintre, ha már oda küldjük az őstermelőket. Idős emberekre is érdemes gondolni, ők is járnak piacra. Van egy liftecske, de az csúcsforgalomban mit sem ér. Aki nem akar lépcsőzni, nem feltétlenül fog tele cekkerrel várakozni, amíg esetleg felér. Ez szemmel láthatóan meglátszott az emeletre száműzött felháborodott őstermelők forgalmán. Plusz költség lett volna a mozgólépcső, de majd két és fél milliárd forint elköltésekor jogos igény lehetne, hogy valóban rendesen "meg legyen csinálva" az épület. Jogos igény lehetne, hogy az évtizedek óta piacoló helyi kistermelők ne szenvedjenek hátrányt a viszonteladókkal és az akár száz kilométerről érkező  termelőkkel szemben.

fotó (29).JPGValószínűleg pénzt is lehetett volna rá előteremteni, ha nem a szokásos ostoba, bűnös módon történik a piac építésének megrendelése. Ugyanaz történt, mint a Művelődési Ház átépítésénél, a Béla tér felújításánál: milliárdos nagyságrendű építéseknél írták ki úgy a pályázatot, hogy néhány hét határidőt adtak a beárazásra. Mindhárom esetben persze csak egy ajánlattevőből "választottak", hiszen ki tudna ennyi idő alatt egy többszáz oldalas dokumentációt átnézni és elkészíteni. Még véletlenül sem választottak szekszárdi cégeket. A piacot ugyanaz a zalaegerszegi ZÁÉV  Zrt építette, mint a művelődési házat

Pedig ha a lehetséges építők versenyeztek volna, a megspórolt pénzből futhatta volna pl mozgólépcsőre a piacra, vagy pl. az eredetileg beígért komolyabb színpadtechnikára a színházban. Sok az átvágás mostanában, a nemzeti színű szalag az egyik legjobban fogyó árucikk. Érdekes módon választás előtt az egy napra jutó átvágások száma exponenciálisan növekszik azt sugallva, hogy "hasít" a város. ("Apró" momentum, hogy a piactérnek már régen el kellett volna készülnie, a vállalkozónak ezért jelentős büntetést kellett volna fizetnie, de a város lemondott erről a "kemény télre" hivatkozva-emlékszünk, hogy ez egyszerűen idén nem volt igaz)

A sok szalag átvágás azonban megint csak egy illúzió, a feltörekvő város illúziója. A jó városvezetés illúziója. Feltörekvő városról azonban csak akkor beszélhetünk majd, ha nő a munkahelyek és a lakosság száma. Jó városvezetésről pedig akkor, ha az összes rendelkezésre álló pénzt valóban a köz érdekében költik el

piac.jpgHa a beömlő uniós pénzeket teljes egészében hasznosan költenék el, talán ez igaz is lehetne. Sajnos a városban kb hatmilliárd forintot költöttek el úgy, hogy a fürdő pár hónapos nyári üzemén kívüli kbb 20 alkalmazotton kívül ezzel egyetlen munkahelyet sem hoztak létre. 

A sok kérdés ellenére az árusoknak továbbra is jó forgalmat, a vevőknek jó vásárlást kívánok!

Mi folyik itt???

2014.09.29. 23:09

Cikó és Bonyhád-Börzsöny festői szépségű falvak a környéken. Ezeken a nyugodt, szép településeken a szekszárdi fotó 1 (7).JPGvárosvezetés bűne miatt az élet kezd elviselhetetlen lenni. A környéken gyakran elviselhetetlen a bűz, többen már el is költöztek emiatt. De a "jóból" nekünk, szekszárdiaknak is juthat, ugyanis sok információ szól arról, hogy a tárolóban összegyűlt hatalmas mennyiségű szennyvíz egy részét(ún. csurgalékvizet) beengedik a Rák-patakba, nagy esőzésekkor pedig egyszerűen kiömlik a gátakon. Az pedig a Kakasd melletti halastavakba kerül. A halat pedig mi fogjuk megenni...

A közelben 2010-re több milliárdos uniós forrásból egy hatalmas szemétlerakót építettek, melybe mintegy 100 település szilárd hulladékát hordják kukásautók százai. Az ott lakóknak azt ígérték, hogy ez a korszerű technológia miatt semmilyen bűzzel nem jár majd. Ács Rezső alpolgármester, a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke pedig büszkén mesélte, hogy a hulladéklerakó "földrengésbiztos" szigeteléssel rendelkezik, semmilyen szennyvízszivárgás nem történik. A valóság sajnos teljesen máshogy alakult.

A csurgalékvíztározó ugyanis kilyukadt, bár nem volt földrengés...Ez még nem lett volna nagy baj. fotó 3 (4).JPGA benne levő néhány ezer köbméter szennyvizet el kellett volna szállíttatni és a lyukat kifoltozni. Azonban -mint azt az interneten fellelhető nyilvános dokumentumok bizonyítják - a szemétlerakót üzemeltető Rekom Kft a vezetők (Ács Rezső és Artim Dávid) rossz döntései miatt csődközelben van. Azért, hogy a víz elszállításának költségeit megspórolják, a szennylét felpumpálták a még üresen álló szeméttároló kazettába. Csakhogy a javítás 7 (!) hónapig tartott. Az ezalatt az idő alatt az üres kazettába eső esővizet többé nem szabadott (volna) kiengedni, mert az az ott szabálytalanul tárolt csurgalékvíz miatt maga is szennyvízzé változott. A szennyvíz mennyisége nőttön nőtt, a csurgalékvíz mennyisége a megengedett max. 10000 köbméter helyett már mintegy 40000 köbméter. Az elvileg üres kazetta helyén egy hatalmas szennyvíztó keletkezett. Ez okozza a környéken kibírhatatlan bűzt, ez veszélyezteti a teljesen átázott gátakat, emiatt ömlik túl néha a csurgaléktározó vize.. A rengeteg víz azzal a veszéllyel is jár, hogy az átázott gát megcsúszhat és a szennyvíz a völgybe zúdulhat.

fotó 5.JPGA baj  az, hogy a hatalmas szennyvíztó legális elszállítása (Kaposváron van megfelelő víztisztító) már nem néhány millió, hanem 80-100 forintba kerülne, ennyi pénze egyáltalán nincs erre a cégnek. Ezért lehet igaz az, amit a helyiek állítanak, hogy éjszakánként a patakba eresztik a szennyvizet.Jómagam ezt egyelőre csak szemtanúktól hallottam, de ottjártamkor is levideóztam, ahogy kis mennyiségű, bűzös, barna lé szivárog a telepről kiinduló kövezett árokban.

Összefoglalva tehát: ha időben, szabályosan, a kevesebb szennyvizet kevesebb pénzből elszállítva oldották volna meg a problémát, nem lenne nagy gond. Így azonban hatalmas mennyiségű szennyvíz halmozódott fel, ami áztatja a gátakat, bűzlik és szivárog a környezetbe. Illegálisan próbálják valahová kiengedni.

Azt azonban saját szememmel láttam és saját orrommal éreztem, hogy az "üres" tárolókazetta helyén egy hatalmas szennyvíztó látszik és bűzlik. A telepről pedig illegálisan, teherautókkal próbálják elszállítani a hatalmas mennyiségű szennyvizet.  Azt a tájékoztatást, hogy erre nincs engedély, egy belsős informátortól kaptam, de fotó 1 (2).JPGhamar ki is derült. Miután követtem egy ilyen teherautót, az észrevett és kis telefonálás után visszavitte a trutyit oda, ahonnan elindult...Egyenlőre nem tudom, hol akarta volna elengedni mocskos rakományát, de az szinte biztos, hogy nem Kaposvárra ment volna...fotó (28).JPG

Azt, hogy itt komoly sumákolás folyik, bizonyítja a tény, miszerint másodjára kifejezetten Ács úr utasítására ekkor már nem engedtek be a kapun. A harmadik belépésemet, egy termetes tolólapos munkagép nehezítette meg, egészen döbbenetes élmény voltmarkoló.jpg

 

Egy kedves ismerősömmel beszélgettem a minap. Elmondta, hogy nagyon drukkol nekem, rám fog szavazni, de kicsit aggódik, hogy "nem fog-e a város kevesebb pénzt kapni a kormánytól."

játékpisztoly.jpgErre a félelemre -mintegy zsarolásképpen - persze többször rá is játszanak a kormánypárti politikusok, legutóbb Kövér és Kósa urak tettek ilyen utalásokat. Azonban kapásból négy érvet tudtam felsorolni ismerősömnek, hogy miért alaptalan a félelme, miért nem kell felülni a zsarolásnak.

-2006-tól 2010-ig az MSZP volt kormányon, de pl. Debrecenben, Szekszárdon és rengeteg városban fideszes polgármesterek irányítottak. Semmilyen panaszukra nem emlékszem abból az időből, azzal kapcsolatban, hogy megkülönböztetés érné őket. Nem is kampányoltak azzal, hogy tessék inkább kormánypárti politikust választani.

-Egy másik példa: Szegedet az elmúlt években ellenzéki politikus irányítja, és egyáltalán nem látszik a városon, hogy emiatt hátrányt szenvedett volna.

-A városok önálló jövedelemmel rendelkeznek, mint pl. az iparűzési adó vagy a saját cégeinek nyeresége. Ehhez az államnak semmi köze. Kevesen tudják, de pl. az élményfürdő, vagy az új műfüves focipályák, a futópálya nem uniós pénzből,  hanem a város saját pénzéből épült.

-Azt, hogy az államtól városok mennyi pénzt kapnak meghatározott célokra, törvények szabályozzák. Törvény szabályozza, hogy mennyi normatív (mindenképpen járó) támogatás jut az egyes feladatokra, mint pl az oktatás, egészségügy, szociális ellátás. Olyan egészen egyszerűen nem létezik, hogy az egyik városban többet adnak ugyanarra a feladatra, mint a másikban.

-Az európai pénzeket valóban igyekszik Lázár úr magához vonni. Azonban több ok miatt nem kell ettől sem nagyon félni. Az egyik az, hogy sajnos az eddigi támogatásokkal sem jutott sokkal előbbre a város: nem lesz tragédia, ha nem építünk át horribilis pénzekért még egy teret. A második: a következő években a kormány számára létszükséglet, hogy az uniós ezermilliárdok beérkezzenek az országba. Egész egyszerűen a kormány nem engedheti meg magának, hogy ezeket a pénzeket kockáztassa azzal, hogy szabályosan pályázó városokat jogtalanul diszkriminál. Az eddigi gyakorlat következménye, hogy az unió hónapok óta alig folyósít pénzeket. Ezt csak akkor fogja ismét megtenni, ha látja: a pénzek elosztása nem Lázár úr kénye-kedvétől függ

süti beállítások módosítása