Az elmúlt héten ülésezett a szekszárdi közgyűlés. Kapkodva, a meghívóban nem is említve és zárt ülésbe eldugva tárgyalta az Alfa-Nova Kft-vel 1999-ben kötött, a távfűtést érintő szerződés felmondását. A távfűtés kérdése két okból rendkívül kényes: több ezer háztartás melegének biztonságát érinti és egy időzített pénzügyi bomba a város életében.  Utóbbi veszélyről nem sokan tudnak, de ez a veszély valós . A bomba Ács Rezső és Horváth István hibájából keletkezett és  nehezen látni, hogy hogyan lehetne hatástalanítani azt.

Az eredeti szerződést 1999-ben, az akkori fideszes többségű közgyűlés szavazta meg (1998 és 2002 között ugyan a polgármestert nem ők adták, de a közgyűlési többséggel valójában ők irányították a várost). A szerződés alapján a távfűtési rendszer a város (illetve a Városüzemeltetési Kft) tulajdonában maradt, de az üzemeltetés (és a nyereség) jogát 2019-ig az Alfa-Nova Kft kapta meg. A szerződés eleve nagyon megkérdőjelezhető kitétele az volt, hogy a -mintegy 90 millió forintos- évi koncessziós díjnak a kft csak egy kisebb részét fizeti meg valójában a városnak, a nagyobbik rész fejében a távfűtési rendszer (csövek, kazánok, csapok stb) felújítását végzik el. A szerződés értelmében minden évben le kell ülniük a Városüzemeltetési Kft-vel és meg kell egyezniük abban, hogy mit és mennyiért újítanak majd fel. 

petav7.jpgEz egy elég logikátlan dolog volt, hiszen így minden évben újra és újra meg kellett -volna- küzdeni a feleknek azért, hogy az üzlet mindkét fél számára megfelelő legyen ahelyett, hogy hosszú időre biztosította volna a megfelelő ellátást. Azonban 2002 után 2006-ban ismét fideszes többségű városvezetés alakult meg, immár Horváth István fideszes polgármester és Ács Rezső gazdasági alpolgármester irányításával. Az akkori politikai akarat a korábban privatizált közszolgálatások visszavétele volt. (Ma már látható, hogy ennek valódi oka az volt, hogy a vezetők kedvükre játszhassanak ezekkel a cégekkel, de az akkori indoklásban bőven voltak elfogadható érvek is) A szemétszállítás és a vízellátás , a közétkeztetés esetében ez sikerült is, az intézmények takarításánál fel sem merült a szándék (azt Fajszi képviselő végezhette magánvállalkozásban). A távfűtés esetében azonban egy nagyon furcsa és sajátos helyzet alakult ki. 

A közgyűlés ugyanis 2009-ben a polgármester javaslatára a szerződést felmondta, de az Alfa -Nova Kft ezt nem fogadta el. Ilyen előfordul, de akkor kellett volna valakinek lépnie valamit. Itt azonban egyszerűen nem történt semmi. Az akkori felállás szerint csak és kizárólag  Horváth polgármester és Ács polgármester tárgyalhatott bármiről is a város nevében, a képviselőknek csak a gombnyomogatás volt a dolguk. A két vezetőnek viszont egyszerűen nem volt ideje és/vagy kedve ezzel a dologgal foglalkozni. Így egy teljesen ex-lex állapot alakult ki. Az Alfa Nova továbbra is végezte a feladatot, azonban szerződés nélkül. A koncessziós díjakat fizetgette és valamennyi felújítást is eszközölt. Azonban ezeket -szerződés híján- egészen egyszerűen nem ellenőrizte senki a Vagyonkezelő részéről. Ráadásul a beruházások során beépített eszközök  nagy része így nem a Városüzemeltetési Kft, hanem az Alfa Nova könyveibe került. Értsük jól: ez annyit jelent, hogy  a rendszer egy része immár tulajdonjogilag nem a városé! Nem nehéz belátni, hogy egy vita esetén ez mekkora zsarolási potenciált jelent az Alfa-Nova részéről: ha mondjuk a cső a városé, de a csap az Alfa Nováé, akkor nem nehéz annak az elzárásával fenyegetőzni.

Én erről csak már mint ellenzéki képviselő értesültem, amikor a Városüzemeltetési Kft a kezét tördelve elmesélte ezt nekem. Érdekesség, hogy miután ezt a Felügyelő Bizottság tagjaként azonnal felvetettem, másnap Szekszárd közgyűlése azonnal visszahívott a bizottságból...

Én korábban azt hittem, ez a veszély csak 2019-ben alakul majd ki, de -gondolom a rezsicsökkentés hatására is- a szolgáltatónál komoly gondok adódtak, most pedig Ácsék hirtelen megint megpróbálnak kiugrani a szerződésből. Nem tudom, hogy az eddigi szolgáltató élni fog-e a tulajdonában álló távfűtési elemek elzárásával, de az biztos, hogy sok per várható. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy ezeket a pereket a város elveszti majd, ami akár sok száz millió forintos veszteséget is okozhat. Ebbe pedig ez a kis város bele is bukhat majd pénzügyileg.

hadházy ákos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr147722336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.