Mindegy, hogy trafik, vagy Paks 2, Horváth István és barátai meglátják az üzleti lehetőséget és lecsapnak rá. Sok jel mutat arra, hogy Paks 2 azért is olyan fontos a Fidesz számára, mert jó magánbizniszeket lehet kötni. Úgy tűnik, Horváth István, Szekszárd korábbi polgármestere az elsők között kerülhetett azok sorába, akik a bővítésből hasznot húznak.

Az előzményekhez tartozik, hogy Horváth István és S. Árpád Opel kereskedő közös cége, a Permitto Kft kb 4 éve megvásárolta az Amrein Károly által igazgatott Gemenc Volántól 180 millió forintért a Volán paksi telephelyét. Olyan nagyon nagy kockázatot nem vállaltak, mivel a telep egy részét azonnal visszabérelte tőlük a Volán évi kb  évi 30 millió forintért, 6 évre. ( http://nepszava.hu/cikk/345033-gemenc-volan-jol-jart-a-fideszes-polgarmester-cege )  De most a jelek szerint a cég megint megfogta az Isten lábát.foto_2_15.JPG

A Magyar Villamos Művek ugyanis sehol máshol nem talált megfelelő helyet a Paks 2-t is kiszolgáló informatikai központjának, mint a Permitto Kft által megszerzett telekrészen levő könnyűszerkezetes barakkban, a város szélén, a buszok szervizei és a benzinkút között, kb 10 kilométerre az atomerőműtől... Azt, hogy az épületet a cég eladta, vagy csak bérbe adja, nem tudni, de feltételezhető, hogy nem jártak rosszul.

Az is igaz, hogy a Permitto Kft-ben Horváth Istvánnak papíron már nincsen része. Felmerül azonban, hogy az új tulajdonos, K. Zsolt csak stróman és az irányítás és a haszon továbbra is Horváthé. Az Opten cégnyilvántartó szerint ugyanis Horváth más foto_3_12.JPGcégeiben levő részesedést is Kapcsa "kaparintotta meg", így a Horváth-Sport Kft-t és a Köbtransz kft résztulajdonát is (előbbi Horváth első cége, sportruházatot árul most éppen az újonnan nyílt Intersparban. Utóbbi Máté Péter volt szekszárdi fideszes képviselővel közös szállítmányozó cég. Máté Péter a megismételt szekszárdi őszi választáson esett ki a közgyűlésből, de a gépkocsivezető végzettségű vállalkozó tudására nagy szükség lehet, ugyanis Ács Rezső polgármester "polgármesteri tanácsadóvá" nevezte ki)

foto_1_15.JPG                          A Horváth-Sport Kft, a Köbtransz kft és paksi erőmű számítástechnikai központjának barakkot biztosító Permitto kft új tulajdonos, K. Zsolt a cégnyilvántartás szerint egyébként számos egyéb céget birtokol. Ehhez képest foto_1_15.JPGelég szerényen él, az Opten nyilvántartása és a Google Streetview szerint ebben a mohácsi házban. (alsó kép) Csak remélni tudjuk, hogy a Magyar Villamos Művek fizet annyit új cégének, hogy módja lesz életkörülményein javítani. Persze csak akkor, ha valóban ő a cég haszonélvezője és nem csak strómanként van jelen a cégbenfoto_10.JPG

hadházy ákos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr707182689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.