Egy kedves ismerősömmel beszélgettem a minap. Elmondta, hogy nagyon drukkol nekem, rám fog szavazni, de kicsit aggódik, hogy "nem fog-e a város kevesebb pénzt kapni a kormánytól."

játékpisztoly.jpgErre a félelemre -mintegy zsarolásképpen - persze többször rá is játszanak a kormánypárti politikusok, legutóbb Kövér és Kósa urak tettek ilyen utalásokat. Azonban kapásból négy érvet tudtam felsorolni ismerősömnek, hogy miért alaptalan a félelme, miért nem kell felülni a zsarolásnak.

-2006-tól 2010-ig az MSZP volt kormányon, de pl. Debrecenben, Szekszárdon és rengeteg városban fideszes polgármesterek irányítottak. Semmilyen panaszukra nem emlékszem abból az időből, azzal kapcsolatban, hogy megkülönböztetés érné őket. Nem is kampányoltak azzal, hogy tessék inkább kormánypárti politikust választani.

-Egy másik példa: Szegedet az elmúlt években ellenzéki politikus irányítja, és egyáltalán nem látszik a városon, hogy emiatt hátrányt szenvedett volna.

-A városok önálló jövedelemmel rendelkeznek, mint pl. az iparűzési adó vagy a saját cégeinek nyeresége. Ehhez az államnak semmi köze. Kevesen tudják, de pl. az élményfürdő, vagy az új műfüves focipályák, a futópálya nem uniós pénzből,  hanem a város saját pénzéből épült.

-Azt, hogy az államtól városok mennyi pénzt kapnak meghatározott célokra, törvények szabályozzák. Törvény szabályozza, hogy mennyi normatív (mindenképpen járó) támogatás jut az egyes feladatokra, mint pl az oktatás, egészségügy, szociális ellátás. Olyan egészen egyszerűen nem létezik, hogy az egyik városban többet adnak ugyanarra a feladatra, mint a másikban.

-Az európai pénzeket valóban igyekszik Lázár úr magához vonni. Azonban több ok miatt nem kell ettől sem nagyon félni. Az egyik az, hogy sajnos az eddigi támogatásokkal sem jutott sokkal előbbre a város: nem lesz tragédia, ha nem építünk át horribilis pénzekért még egy teret. A második: a következő években a kormány számára létszükséglet, hogy az uniós ezermilliárdok beérkezzenek az országba. Egész egyszerűen a kormány nem engedheti meg magának, hogy ezeket a pénzeket kockáztassa azzal, hogy szabályosan pályázó városokat jogtalanul diszkriminál. Az eddigi gyakorlat következménye, hogy az unió hónapok óta alig folyósít pénzeket. Ezt csak akkor fogja ismét megtenni, ha látja: a pénzek elosztása nem Lázár úr kénye-kedvétől függ

hadházy ákos

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr856718275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fajanka 2014.09.29. 19:56:04

"Egész egyszerűen a kormány nem engedheti meg magának, hogy ezeket a pénzeket kockáztassa azzal, hogy szabályosan pályázó városokat jogtalanul diszkriminál. Az eddigi gyakorlat következménye, hogy az unió hónapok óta alig folyósít pénzeket. Ezt csak akkor fogja ismét megtenni, ha látja: a pénzek elosztása nem Lázár úr kénye-kedvétől függ"
Én örülnék, ha így lenne. De Ön tényleg azt hiszi, hogy nem Orbán Viktor és Lázár János kénye.kedvétől függ itt évek óta minden?

hadházy ákos 2014.10.01. 10:40:47

@fajanka: Az országban nagyjából igen, de Európában nem. A Fideszt viszont jelenleg egyetlen dolog élteti és érdekli, az a 9-10 milliárd forint, ami onnan fog jönni, ha legalább kicsit adnak a látszatra, hogy nem csak magánérdekeknek megfelelően akarják elkölteni

tolató 2014.10.02. 15:22:29

A tegnapi híradóban értesülhettünk róla, hogy 8 kilométernyi szurdok/szűk hegyi út betonozását sikerült megoldani az önkormányzati választások finiséhez közeledve 400 millió forintért, azaz méterenként 50 000 forintért. További példákat tömegével sorolhatnánk. Ön ezeket a projekteket még legbelülről ismeri. Megmondaná, hogy a tényleges bekerülési költség és az elszámolt költség közötti irdatlan összegek hová kerülnek? Csak úgy a tisztesség és hitelesség kedvéért?

hadházy ákos 2014.10.03. 20:46:42

@tolató: Kedves tolató, sajnos nem ismerem belülről ezt a projektet, amikor kezdtem látni ezeket a visszásságokat, a gazdasági bizottságból kiléptem, ez a projekt már utána való volt. Később már teljesen ellenzéki képviselőként azt kell mondani, hogy a kérdésére a legtöbb műszaki beruházás esetén nagyon nehéz választ adni. A Wosinsky ovit 400ezer ft/nm költségen bővítik, de mivel nem kapom meg a műszaki dokumentációt és az ajánlatokat, nem tudom megmondani, hogy hol történt a csalás. Csak annyit mondhatok így, hogy valaki nagyon jól járt. Ha a kérdés arra utal, hogy korábban én is részt vehettem ezekben a vircsaftokban, akkor csak azzal tudok védekezni: higgye el, ha egyetlen forint jogtalan előnyhöz jutottam volna, azzal lenne tele a Szekszárdi Vasárnap. De nincs.
süti beállítások módosítása