Elkeseredett levelet kaptam János Annától, büszke szőlőhegyi polgártól. A hosszas várakozás, sok ígéret után végre megkezdett, Major utcát érintő munkálatokról szól. Elmondása szerint az út és a járda Déva várához hasonlóan épült -amit egyik nap megépítettek, leomlott, vagy visszabontottak másnap. Az ott lakóknak sok-sok bosszúságot okozva Tájékoztató 009.jpgígy lett az eredeti június 15.-i határidőből előbb július 15. majd augusztus 15. Fényképeket is küldött, melyek a munka minőségét is megkérdőjelezik

 

 

 

Jómagam nem vagyok építési szakember, bár a képek és a leírása alapján nekem sem tűnik nagyon szakszerűnek a dolog. 

Közgazdasági és közbeszerzési szakember sem vagyok, azonban amit a www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_5485_2013/  oldalon a szekszárdi út-és járdaépítések valamint a közművek karbantartásának "közbeszerzéséről", "versenytárgyalásáról" olvastam, az rendkívül lehangoló.

A fenti oldalon található eredményközlő hirdetményből az tűnik ki, hogy az 500 millió forintos útjavító munkára csak egyetlen cég, a KÉSZ Kft jelentkezett, a másik 500 milliós üzletre, a közműjavításra pedig csak a Bau -team Kft adott ajánlatot. Többször  elmondtam már, elmondom megint: félmilliárd forint sorsáról úgy dönteni, hogy csak egy ajánlatból választunk, csak két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy a gazdasági alpolgármester a szocialista közgazdaságtannál ragadt le (ott nem szerették a versenyt). A másik, hogy a gazdasági alpolgármester egyéni érdekeket szolgál a köz érdeke helyett.Útépítés 134.jpg

Képviselőként betekinthettem az árajánlatba, azonban másolatot nem készíthettem róla. Mivel összehasonlítási alapom nem volt és építési szakember sem vagyok, nem tudom megítélni, hogy mennyire lehetett volna olcsóbb a munka. Egy tétel viszont azt sugallja, hogy lehetett volna olcsóbb...Az útjavítási munkáknál használt terelő táblák kihelyezéséért (nem a táblákért) alkalmanként 20 000 forint+ Áfa összeget fizet a város.

A levél tanulsága szerint azonban a versenytárs nélkül végeztetett munka nem csak sok pénzbe kerül, hanem sokszor a lakók életét is megkeseríti.

Útépítés 134.jpg

Tájékoztató 009.jpg

hadházy ákos

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekszardihetkoznap.blog.hu/api/trackback/id/tr586621987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szdhunor 2014.08.22. 00:23:39

Csak gondolatébresztőnek, jelezve hogy nem mindig olyan egyszerűek a dolgok, mint látszanak. Persze van, amikor igen, de nem mindig.
Azt tudni kell (még egyszer, nem mondom, hogy jelen esetben is ez a helyzet), hogy az elég rossz közbeszerzési metodika is oka annak, hogy sokszor csak egy ajánlat van. Magam is vettem részt vállalkozóként közbeszerzésben, ahol a szabályok szerint a kiírástól a kivitelezés befejezéséig nem volt 2 hónap sem, így ajánlatot adni 1 hetem lett volna. Ezt úgy oldották meg, hogy kiírás előtt bekértek ajánlatot cégektől (ha jól tudom 9 cégtől), és a majdani közbeszerzés bírálási módszerével elbírálták. Aztán felhívtak engem, mint legjobb ajánlat adóját, hogy ki fogják írni a közbeszerzést, és engem hívnak csak meg; készüljek előre az ajánlattal, mert ha akkor kezdenék neki amikor kiírják, nem volna esélyem korrektül befejezni.
Ez így természetesen nem szabályos, de ha tényleg meg akarták valósítani a projektet, csak így volt esély rá. Ilyenkor ugye egy utólagos betekintő csak annyit lát, hogy összesen egy pályázó volt :-)

hadházy ákos 2014.08.22. 22:23:44

@szdhunor: Köszönöm a hozzászólást, de ha volt ilyen, akkor azok a szabályok rosszak. A közbeszerzési törvény megengedi, hogy két hét határidőt adhassanak több milliárdos építési beruházásokhoz. Ez azonban csak minimum: egy gondos városvezető nyugodtan adhatna több időt is, ezt most sem tiltja semmit. Másrészt 2013-ban Szekszárdon a 20 közbeszerzésből 9 esetben 1 ajánlatból választottak...A többi 11 pedig meghívásos volt, ahol kötelező hármat meghívni, de sokszor érthetetlen volt a kiválasztás módja....

szdhunor 2014.08.23. 14:16:05

@hadházy ákos: Tippem van, hogy mi történik, amikor "érthetetlen a kiválasztás módja". Megegyeznek egy céggel, és mondják neki hogy hozzon még két ajánlatot...
süti beállítások módosítása